“Lassú turizmus”

Miért hisz a “lassú turizmusban” a Something Good Dominicana?

Kilenc éve jártam először a Dominikai Köztársaságban és azonnal beleszerettem a táj sokszínű szépségébe és magával ragadott az itt élők közvetlensége, életszeretete és vidámsága.

Azóta többször jártam itt, míg végül 2021-ben elhatároztuk családommal, hogy felszámoljuk otthoni életünket és ide költözünk erre a paradicsomi helyre. Megalapítottuk Something Good Dominicana nevű turisztikai cégünket, hogy az ide látogatókat elkalauzolhassuk a legkülönlegesebb és leggyönyörűbb helyekre.

A nehéz kezdetek

Egy teljesen új élet felépítése azonban nem is volt olyan könnyű feladat, mint azt ahogyan először elképzeltem. Sok buktatót, veszteséget és csalódást rejtett magában. Viszont éppen ezért volt hatalmas tanulási és fejlődési lehetőség is. Vizsgázott az önismeretem csakúgy, mint az emberismeretem, a hitem, a kitartásom, az emberi kapcsolataim. Sok új készségre, képességre tettem szert.

Időközben számtalan új ismeretséget és barátságot kötöttem, jobban megismertem a dominikai embereket, a kultúrájukat, és bepillantást nyerhettem életükbe, szokásaikba.

Szembesültem a gondjaikkal, nehézségeikkel is, amelyekkel a mindennapokban kell megküzdeniük. A társadalmi, gazdasági, politikai és környezetvédelmi kérdésekkel, amelyek foglalkoztatják őket.

A lassú turizmus, mint érték

Látom, hogy évente egyre több turista választja úticéljául a Dominikai Köztársaságot, ami egyrészt hatalmas örömmel tölt el, másrészt viszont egyre jobban érzem a felelősségét annak, hogy megteremtsük a megfelelő egyensúlyt a környezet védelme és a turizmus között. Éppen ezért szeretnénk elősegíteni a környezettudatos és felelős gondolkodás kialakítását.

Fontos célunknak tekintem, hogy munkánk során építsünk a helyi közösségekre, támogassuk a kulturát és a helyi vállalkozásokat.

Szerencsére egyre több látogató szeretné jobban megismerni az országot és az itt élőket is a szórakozás és a kikapcsolódás mellett, ami a lassú turizmus egyik fő célkitűzése.

Ne feledjétek, ha nyitott szemmel és szívvel utazunk, sokat tanulhatunk önmagunkról és a világról.

Új látásmódokat sajátíthatunk el, toleránsabbá és nyitottabbá válhatunk!

Ezt az életérzést és ezeket a tapasztalatainkat adjuk át a kirándulásainkon, körútjainkon!

 

Szeretettel várunk benneteket! 

 

Zurück
Zurück

Egy tanulságos lecke…

Weiter
Weiter

A palackorrú delfin